Metilén-difenil-diizocianát , amelyet széles körben MDI-ként rövidítenek, a vezető nemzetközi és az Egyesült Államok szabályozó testületei nem minősítik rákkeltőnek. A Nemzetközi Rákkutatási Ügynökség az MDI-t a 3. csoportba sorolja, ami azt jelenti, hogy az anyag emberre gyakorolt rákkeltő hatása nem sorolható be, az Egyesült Államok Környezetvédelmi Ügynöksége pedig az MDI-t a D csoportba sorolta ugyanilyen, nem besorolható megjelöléssel. A metilén-difenil-diizocianáttal kapcsolatos elsődleges dokumentált egészségügyi probléma nem a rák, hanem a légzőszervi szenzibilizáció, amely foglalkozási asztmához vezethet azoknál a munkavállalóknál, akik ismételten ki vannak téve az ajánlott expozíciós határértékeket meghaladó koncentrációknak a levegőben.
A cikk további része bemutatja, hogyan jutottak el ezekhez a besorolásokhoz, mit mutatnak a tényleges egészségügyi adatok, hogyan viszonyul a metilén-difenil-diizocianát a kapcsolódó diizocianátokhoz ebben a kérdésben, és milyen expozíció-ellenőrzési intézkedéseket alkalmaznak a vegyi anyagot gyártó vagy feldolgozó létesítményekben.
Hogyan osztályozzák a szabályozó ügynökségek a metilén-difenil-diizocianátot?
Számos független szerv áttekintette a rendelkezésre álló toxikológiai és epidemiológiai adatokat metilén-difenil-diizocianát több évtizeden keresztül, és mindegyik hasonló következtetésre jutott a rák osztályozását illetően.
Nemzetközi Rákkutató Ügynökség
A Nemzetközi Rákkutatási Ügynökség először 1979-ben tekintette át a metilén-difenil-diizocianátra vonatkozó adatokat, majd 1999-ben frissítette értékelését, és arra a következtetésre jutott, hogy a rendelkezésre álló bizonyítékok nem elegendőek a vegyület humán rákkeltő anyagként való besorolásához. Ez a metilén-difenil-diizocianátot az IARC-rendszer 3. csoportjába helyezi, azon anyagok számára fenntartott kategóriába, ahol a meglévő adatok nem teszik lehetővé a meghatározást egyik irányban sem, a biztonságot vagy a kockázatot megerősítő kategória helyett.
Az Egyesült Államok Környezetvédelmi Ügynökségének állása
Az Egyesült Államok Környezetvédelmi Ügynöksége külön is értékelte a metilén-difenil-diizocianátot az Integrált Kockázati Információs Rendszer programján keresztül, és a D csoportba sorolta, amely saját besorolása az olyan anyagok számára, amelyek az állatokon és az embereken végzett vizsgálatokból származó elégtelen vagy ellentmondásos adatok miatt nem osztályozhatók emberi rákkeltő hatásként.
A metilén-difenil-diizocianát karcinogenitási osztályozása a főbb ügynökségek szerint | Ügynökség | Osztályozás | Jelentése |
| IARC | 3. csoport | Nem minősíthető emberi rákkeltő hatásként |
| US EPA | D csoport | Nem minősíthető emberi rákkeltő hatásként |
| US NTP | Nincs felsorolva | Nem szerepel a rákkeltő anyagokról szóló jelentésben |
Az igazi egészségügyi probléma: légúti szenzibilizáció
Míg a rákkérdés egy nem besorolható elnevezés javára dőlt el, a metilén-difenil-diizocianát jól dokumentált és sokkal közvetlenebb egészségügyi megfontolást hordoz magában, amely a légzőszervi és bőrszenzibilizáló képessége. Az ajánlott határértékeket meghaladó ismételt belégzési expozíció foglalkozási asztmát válthat ki az expozíciónak kitett munkavállalók egy részében, és ez a hatás a család minden diizocianátján felismerhető, beleértve a toluol-diizocianátot és a hexametilén-diizocianátot is.
Amit az expozíciós adatok mutatnak
Egy hosszú távú ipari megfigyelő tanulmány, amely Észak-Amerika és Európa munkahelyeire terjedt ki, több mint hétezer levegőmintát gyűjtött 1998 és 2020 között metilén-difenil-diizocianátot gyártó vagy kezelő létesítményekben. Az eredmények azt mutatták, hogy a mért koncentrációk nyolcvan százaléka 0,01 milligramm/köbméter alatt, kilencvenhárom százaléka pedig 0,05 milligramm/köbméter alatt volt, ami azt jelzi, hogy a modern ipari higiéniai gyakorlatok a munkahelyi expozíció nagy részét jóval az elismert határértékek alatt tartják.
Elismert foglalkozási expozíciós határértékek
A szabályozó és szakmai testületek kifejezetten a szenzibilizációs kockázat, nem pedig a rák kockázatának kezelésére határoztak meg határértékeket a levegőben, mivel a szenzibilizáció az a hatás, amely a rendelkezésre álló kutatások szerint a legtisztább dóziskapcsolattal rendelkezik.
A metilén-difenil-diizocianát általános foglalkozási expozíciós határértékei | Szervezet | Limit Type | Érték |
| OSHA | 8 órás idősúlyozott átlag | 0,02 ppm |
| NIOSH | Ajánlott expozíciós határérték | 0,005 ppm |
| ACGIH | Küszöb határérték 8 órás átlag | 0,051 mg köbméterenként |
Metilén-difenil-diizocianát más diizocianátokkal összehasonlítva
Metilén-difenil-diizocianát gyakran tárgyalják a toluol-diizocianát mellett, mivel mindkettő nagy mennyiségben poliuretán termékek gyártásához használt ipari vegyszer. A rákkeltő hatás konkrét kérdésével kapcsolatban az IARC különböző értékeléseket kapott a két vegyületről az évek során.
- Metilén-difenil-diizocianát sits in IARC Group 3, not classifiable as to human carcinogenicity
- A toluol-diizocianátot korábban az IARC 2B csoportjába sorolták, ami valószínűleg emberre rákkeltő, nagyrészt állatkísérleti adatok alapján
- Mindkét vegyületnek ugyanaz az elsődleges foglalkozási aggálya, mint a légúti szenzibilizáció
- A gőznyomás jelentősen eltér a kettő között, mivel a metilén-difenil-diizocianát alacsonyabb illékonyságú normál kezelési hőmérsékleten, ami általában csökkenti a levegő expozícióját az illékonyabb izocianátokhoz képest.
Ez a különbségtétel mindenki számára fontos, aki összehasonlítja a biztonsági adatlapokat vagy a műszaki szakirodalmat az izocianátcsaládban, mivel a két vegyi anyagot néha együtt tárgyalják, még akkor is, ha a rákos besorolásuk nem azonos.
Ipari környezetben használt expozíció-szabályozási gyakorlatok
Mivel a rák helyett a szenzibilizáció a fő szempont, a metilén-difenil-diizocianátot gyártó, raktározó vagy feldolgozó létesítmények ipari higiéniai programjaikat a levegőben lévő koncentráció és a bőrrel való érintkezés minimalizálására összpontosítják, nem pedig a rákspecifikus védekezésre.
Mérnöki és adminisztratív intézkedések
A gyártási és feldolgozó létesítményekben bevett gyakorlatok közé tartozik a helyi elszívó szellőztetés a keverő- és öntőállomásokon, a folyadékkezelésre szolgáló zárt szállítórendszerek, valamint a folyamatos vagy időszakos levegőellenőrzés annak igazolására, hogy a koncentrációk a fent összefoglalt határértékeken belül maradnak.
Személyi védőfelszerelések gyakorlata
A metilén-difenil-diizocianátot közvetlenül kezelő dolgozók jellemzően vegyszerálló kesztyűt, védőruházatot, amely korlátozza a bőrrel való érintkezést, és nagyobb expozíciós feladatoknál, például permetezésnél, levegővel ellátott vagy szűrős légzőkészüléket használnak, amely izocianátgőzök és aeroszolok számára készült.
Gyakran ismételt kérdések a metilén-difenil-diizocianátról és a rák kockázatáról
Az Egészségügyi Világszervezet rákkeltőnek tekinti-e az MDI-t?
Az Egészségügyi Világszervezet alatt működő Nemzetközi Rákkutató Ügynökség a metilén-difenil-diizocianátot a 3. csoportba sorolta, ami azt jelenti, hogy a rendelkezésre álló bizonyítékok nem elegendőek ahhoz, hogy egyik irányban sem minősítsék rákkeltőnek az emberre.
Mi a fő egészségügyi kockázat az MDI-expozícióból?
Az elsődleges dokumentált kockázat a légúti szenzibilizáció, amely az expozíciónak kitett személyek egy részében foglalkozási asztmává alakulhat az ajánlott határértékek feletti ismételt expozíciót követően.
Az MDI többé-kevésbé veszélyes, mint a TDI
Mindketten osztoznak a szenzibilizációs aggodalmakban, bár a toluol-diizocianát az IARC-től eltérő rákbesorolást hordoz az állati adatok alapján, míg a metilén-difenil-diizocianát továbbra is a nem besorolható kategóriába tartozik. A metilén-difenil-diizocianát gőznyomása is alacsonyabb, ami általában csökkenti a levegő expozícióját hasonló kezelési körülmények között.
Az MDI valaha is okozott rákot állatkísérletekben
Egyes rágcsálókkal végzett inhalációs vizsgálatok tüdőelváltozásokat figyeltek meg nagy dózisú expozíciónál, de az IARC munkacsoport arra a következtetésre jutott, hogy az eredmények nem tulajdoníthatók magabiztosan magának a metilén-difenil-diizocianát kémiai összetételének, semmint az általános részecskelerakódásnak, ami része annak, hogy a besorolás miért nem osztályozható, nem pedig megerősített rákkeltő.
Milyen expozíciós határértéket kell követnie a létesítményeknek
Az egyesült államokbeli létesítmények az OSHA által megengedett 0,02 ppm-es expozíciós határértéket általában 8 órás súlyozott átlagként említik, míg néhányan a NIOSH által javasolt, konzervatívabb, 0,005 ppm-es expozíciós határértéket választják a fokozott védelem érdekében.